Párttársa, a liberális Renew másik emblematikus EP-képviselője, Sophie in ‘t Veld pedig X-posztjában nyíltan lemondásra szólította fel von der Leyent.
Tévedés azt hinni, hogy ha 10 milliárdos kenőpénzt adnak Orbánnak, az megoldja a problémát.
Éppen ellenkezőleg, Orbánt felbátorítja majd ez a siker, és a követői is így akarnak majd eljárni. A Bizottság határozata egy óriási pofon a korrupció ellen harcoló és a jogállamiságot védő embereknek.”
„2019-ben von der Leyen elnökjelöltként azt ígérte, hogy az általa vezetett Bizottság a jogállamiság bajnoka lesz. Azzal, hogy az Orbán-rezsimnek milliárdokat fizet ki, ezt az ígéretét megszegte, és ez véleményem szerint elegendő ok lehet arra, hogy lemondjon elnöki posztjáról.”
A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) elnöke, Iratxe García Pérez közleményében elítélte a Bizottság szerinte hibás döntését a magyar ügyben.
„Azzal, hogy a pénzeszközöket felszabadította Orbán számára,
von der Leyen súlyos hibát követett el.
A kormány reformot ígért, de az igazságszolgáltatás Magyarországon továbbra sem független. Sajnáljuk, hogy a Bizottság így döntött, mivel ezzel a jövőben újabb jogállamiság elleni támadásoknak teszi ki a magyarokat.”
Philippe Lamberts, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) társelnöke megismételte a mainstream pártok értelmezését, miszerint Orbán Viktor az Ukrajna-politikával zsarolta meg a Bizottságot, amely emiatt beadta a derekát.
„Ne hagyd, hogy Orbán zsarolja a jogállamiságot és az EU-politikát, ven der Leyen!”
„A Bizottság hajlandó elsiklani azon tények felett, hogy Magyarország már nem demokrácia.”
"Orbán aláássa az uniós döntéshozatalt és jutalmat kap érte."
„Egy nappal azt követően, hogy a magyar parlament elfogadta a szuverenitásvédelmi törvényt, amely potenciálisan lehetővé teszi ellenzékiek bebörtönzését, a civil társadalom kriminalizálását, a Bizottság 10 milliárd euró EU-pénzt kíván felszabadítani.
Orbán aláássa az EU döntéshozatalát és Ukrajna támogatását, és ezért jutalmat kap.”
Malin Björk, a Baloldal (GUE/NGL) svéd EP-képviselője – aki a közelmúltban többször bírálta a magyar jogállamiság állapotát – az eset ürügyén megismételte korábbi követelését: az EU-nak el kellene vennie a szavazati jogot és a soros elnökség képviseletét Magyarországtól.